Azt hiszem épp itt az ideje, hogy beszámoljak itthoni munkásságomról. Nem is tudom, hogy hol is kezdjem pontosan, hiszen így visszaemlékezve minden olyan gyorsan történt. Pörgött az életem rendesen. Volt olyan napom, hogy azt sem tudtam, hogy hova is kellene rohannom. Előfordult, hogy minden estém azzal telt, a tanulás mellett persze, hogy összeírjam, hogy mikor és hová kell mennem másnap, mert ha nem ezt tettem volna, akkor én is belekavarodom, mindenbeJ Most lehet, hogy ez így valóban úgy tűnik, hogy nagyon dinamikus és stresszes életet éltem egy hónap alatt - így volt ez. Nem kertelek és nem is hazudok. Amit egy hónap alatt véghezvittem egy kicsit embertelen volt. Aki látott, s akinek meséltem a vizsgáimról, dolgaimról, az nagyon jól tudja, hogy minden napom a ROHANÁSRÓL és egy kicsit az élhetetlen életről is szólt. Fejembe tölteni egy féléves tudást mindenből, úgy, hogy részt sem vettem az előadásokon…hm…nem mondom, hogy könnyű volt. Van olyan, ami könnyebben ment és jól is sikerült. Természetesen akadt olyan tantárgy is, ami egész nehezen ment, de megcsináltam és erre csak egyetlen varázsszó létezik, hogy miért is sikerült…mert AKARTAM. A másik szó lehetne talán az, hogy ismerem a titkot, amiről még csak nagyon keveseknek beszéltem és keveseknek is fogok, mert a legtöbb ember szerintem idióta libának és gyerekesen naivnak tartana. S ez az egy hónap, amit otthon, vagyis inkább Debrecenben töltöttem, borzasztó gyorsan elteltJ Ma már fel sem tudom fogni, hogy hogyan is csináltam végig mindezt. Most is csak ülök a vonaton, ölemben a lap-toppommal és robogok, illetve robogunk Freiburg feléJ Közben pedig mindvégig azon gondolkodom, hogy hogyan is szervezzem tovább az életem. Maradjak-e még kint vagy menjek haza? Jó kérdés. Utálok dönteni és nagyon nehéz is ez nekem. Legszívesebben nem mennék haza és otthagynám az egész egyetemet, de ilyenkor mindig felvetődik bennem, hogy mért kellene ott hagynom, amikor szeretem csinálni, amit csinálok. Tehetségem lehet, hogy nincsen hozzá, de igyekszem mindenben a maximumot nyújtani, még akkor is, ha eszméletlen fáradt és kimerült vagyok. Nehéz az élet és egyre nehezebb lesz. Állandóan ezen gondolkodom, és nem tudok leállni. Állandóan pörgök mostanság és annyi tervem van, de annyi. Ilyen még nem volt. Mindig voltak terveim, céljaim, e ennyi sosem és olyan lazán tudok váltani és annyira rugalmas lettem az elmúlt hónapokban, hogy kezdek magamra sem ismerni. Ennek valójában két oka lehet. Vagy nagyon felnőttem és abszolút értelmes vagy nagyon érzem, ami nálam ugye elég gyakori, hogy valaminek vége lesz. De még nem tudom, hogy pontosan minek is….a magyarországi életemnek vagy a freiburginak vagy valaminek véget kell majd érni vagy nem is tudom, de furcsa nekem ez az újonnan jött dinamizmus és egy kicsit rafináltág isJ Mostanság kezdem úgy érezni, hogy életem egyik fontos részéhez fogok érni.
Na, igen írhatnék most minden vizsgámról részletesen. A megpróbáltatásokról, a versengésről, amit egyre jobban kezdek élvezni, hogy őszintén bevalljam mindig egy kicsit nyuszi voltam, de manapság egy olyan nőt látok magamban, amilyen mindig is akartam lenni. Szervezkedem, pörgök, s nem bírok leállni, mert annyi tervem van, aminek nagy része persze elég merész és eléggé táptalajon áll még, de hiszek benne, hogy meg fogom tudni valósítani, mert meg akarom, s annyi energiát érzek még most is magamban, álmatlan éjszakák és olykor-olykor kellemetlen vizsgák után is, hogy valóban el sem hiszem. Elképzelhető, hogy ezek adják a rengeteg energiát.
Néha elvesztem a fonalat írásaim közben. Furcsa. De ez is rám vallJ Nem baj én így kezdem magam elfogadni és szeretni, amilyen vagyok. Élvezem azt, hogy nem tartozom azon plázamucusok közé, akik az agytekervényeik helyett, a mellbőségüket növelik,J Nincs velük különösebben semmi bajom, s azzal sem különösebben, hogy a legtöbb FACE rájuk bukik. Nem vagyok irigy rájuk. Sőt inkább legyek ronda, kövér, (ami elképzeléseim szerint sosem leszek…) de inkább legyen eszem és széles látóköröm. Inkább utazzam körbe a világot, mint minden nap arról beszéljek, hogy letört a műkörmöm vagy leestem a lépcsőről, mert nem tudok az új magas sarkúmban menni, amit a mucusom vett nekem. Lehet, hogy vicces, amiről most írok, de C’ est la vie, és valóban ez a való világJ. S néha, annyira élvezem….csak nézem az embereket az utcán, nézem az otrombaságot, a képmutatást, a divatmajmokat….furcsa..na persze nem mondom azt, hogy én nem tartozom néha közéjük…… Szeretek én is divatosan és elegánsan felöltözni, de én megmaradok általában a magam egyediségében és konzervativizmusában, vagyis én ezt inkább szerénységnek nevezném. Ma, Pest felé utazva egy kellemes, idős hölgy társaságában volt részem. Rettenetesen aranyos, na, igen és egy kicsit bőbeszédű volt, de ez nálam nem jelet, problémát, mert ez bennem is meglévő tulajdonság……aki ismer, az tudjaJ Arra akartam kilyukadni, hogy akár leírhatnám az egész beszélgetést is, de én annyit bírok írni, hogy az csuda……Két jó dolgot tanácsolt nekem. Az egyik az volt, ha tehetem, próbáljak meg nagyon sok helyre eljutni és nyitott szemmel járni. A másik dolog pedig az volt, hogy legyek szerény ember, mert, akik ezzel a tulajdonsággal rendelkeznek, azoknak az élet mindig „bő tálcával” mutatkozik. Érdekes…mondjuk sosem voltam az a fellengzős és nagyképű ember, lehet, hogy ezért is vagyok alkalmatlan olyan kapcsolatokra, itt egy kicsit a szerelmi életemre is kitérve, amelyekben a pasik egy kicsit ezt az irányt képviselték…pedig megérdemeltem volna…úgy gondolom, mert ennyi nekem is jár..csak sajnálom, hogy egyre kevésbé érték már a mai hím társainknál az értelmes nő fogalma…
Azt hiszem, hogy most abba is hagyom, mert lassan lemerül a telepem és még szeretnék egy két dolgot megnézni a gépemen…….
